Létezik egy olyan városi legenda, hogy bárhová megy az ember, magyarokkal mindig fog találkozni. Gondolom közületek is sokaknak van legalább egy olyan élménye, ami alátámasztja ennek a valódiságát. Egy tipikus történet a világ végéről:  

Megyünk a sajtok felé és Timi kérdezett épp valamit magyarul amikor is egy részben riadtnak tűnő és a csodálkozástól megrémült arc fogadott minket a sajtpult másik feléből. Mivel én csak arra tudtam gondolni itt a világ másik felén, hogy nyelvünk, akcentusunk ad okot a hölgynek a csodálkozásra, meg is jegyeztem hangosan: ”Jól bemozizott minket a csaj”. Erre jött is a válasz: ”Persze, hogy elcsodálkoztam, mert nem gondoltam volna, hogy magyarokkal találkozom az első nap Új-Zélandon”. Ő volt Júlia aki szintén egy a 100 magyarból, aki vízumot kapott a programban. Úgy érzem ennek a találkozásnak esélye 1:4000000. (Forrás: http://newzealandnowornever.wordpress.com/)

Nekem is volt több hasonló, szinte hihetetlen élményem, azonban a legváratlanabb talán ez volt: 2009-ben, a két hónapos amerikai túrám során New Hampshire állam Parlamentjének épületét látogattam meg. Többek között részt vettem egy ülésen és helyi szinten kiemelkedően fontos emberekkel találkoztam. Persze az egész csak egy szimpla turista látogatás volt, semmi több. Kifelé menet az ajtóból visszafordultam, hogy elmenjek mosdóba. A folyosón sétáltam és a falakat nézve megakadt a szemem ezen feliraton: "OCT 23 1956". Legelső gondolatom az volt, hogy milyen érdekes, itt is történt valami pont aznap, amikor nálunk kitört a forradalom. Persze rögtön ráeszméltem, hogy ez nem lehet más, ennek a feliratnak csak Magyarországhoz lehet köze. A következő pillanatban már láttam a Hungary szót és a magyar szavakat. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába és rögtön azon kezdtem el gondolkozni, hogyan kerülhetett ez az emléktábla ide, New Hampshire-be.