Mióta megérkeztünk Új-Zélandra, olyan érzésünk van, mintha más dimenzióba kerültünk volna, mintha lelassult volna körülöttünk a világ - és ez jó. Auckland a legnagyobb városa az országnak, még sincs rohanás, tülekedés, ellenben kiegyensúlyozottság, nyugalom, és jó kedély jellemző az emberekre. Ennek többek között az is az oka, hogy itt vannak a világ végén, amivel egyébként ők is tisztában vannak, ráadásul a legtöbbjüknek ez a világ közepe, és köszönik szépen, ez nekik így jó - leszámítva persze azokat a fiatalokat, akik pezsgő városi életre vágyva elhagyják Új-Zélandot. Az emberek nem izgulnak annyira, mint amihez mi hozzászoktunk, nem rohannak – de hová is rohanjanak itt, a világ végén.

A tömeget is egész másként definiálják, mint mi. Beszélgettünk egy helyivel a tengerpartokról, és mondta nekünk, hogy hétvégén nem szeret lemenni a partra, mert sokan vannak. Persze mi rögtön elmosolyodtunk, mert náluk a tömeg, meg a „sokan vannak” kifejezés egészen mást jelent, mint amihez hozzá vagyunk szokva. Kérdezem tőle:

- Az mit jelent, hogy sokan? Mondjuk tízen vannak a parton?

- Hm…Igen. Az már tömegnek számít itt!

Aztán megemlítettem neki, hogy Magyarországon, ha lemegyünk pl. a Velencei-tó partjára, és csak tízen vannak a strandon, akkor mi örömünkben felkiáltunk: nézzétek, üres a part! Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy itt is találkozni például dugóval, csak annyi a különbség, hogy itt nyugodtabban viselik az emberek az araszolást.