Mindig különleges érzés számomra külföldön otthoni ismerőssel találkozni, most nem is akárkivel, hanem backpacker.hu Borival sikerült két napot együtt töltenünk. Kiderült ugyanis, hogy egymástól 7 perc vezetésre laktunk, ami errefelé olyan, mintha szomszédok lettünk volna. Két nap, két túra, sok nevetés, kalandok, lerobbant kocsi, lerobbant hajó, felejthetetlen tájak és két világutazó.

Első túránk alkalmával a Queenstown körülölelő hegyek egyikére mentünk fel. Az első szakaszt kabinos felvonóval tettük meg, mely pár perc alatt vitt fel 450 méter magasra. Az oda-vissza jegyért 30 új-zélandi dollárt kellett kifizetni, ami magyar forintra átszámítva (6.000 Ft) elég drágának hangzik, azonban itt az olcsóbb nevezetességek közé tartozik a Skyline Gondola.

Nagyon érdekes, hogy míg Bori a szegényebb országokat szokta feljárni, én pedig általában a gazdagabb államokba utazom, mégis leegyszerűsítve ugyanarra a konklúzióra jutottunk: Magyarország nagyon jó hely. Még véletlenül sem azért vagyunk mindketten most Új-Zélandon, mert menekülnénk otthonról, egyszerűen csak szeretünk új kultúrákat, új országokat felfedezni, új emberekkel találkozni, a világ különleges helyeire eljutni. Mi erre irányítottuk most életünk vitorláját és reméljük, nyújtunk annyi inspirációt, hogy mások is elinduljanak, utazzanak, felfedezzenek.

Szuper volt újra átbeszélni ezeket Borival, miközben gyönyörű tájakon sétáltunk. A látvány, ahogy a hegyek körülölelik a kristálytiszta vizű Wakatipu tavat lélegzetelállító volt. Aki erre jár, vagy akár Ausztrália keleti partján, annak mindenképpen ajánljuk Queenstown-t és környékét, mert a természet szépsége tényleg elképesztő. Zárásképpen Bori októberi bejegyzéséből idéznék:

"Félre értés ne essen. Nem kiköltözöm Új-Zélandra, hogy ott is beüljek egy irodába, csak egy kicsit magasabb pénzért. Nem-nem. Köszönöm, de elég volt a 2D-ből. 21 éves korom óta, kiszakadtam a valóságból, mint ahogy valószínűleg ti is. Egész nap, egy gép előtt ülök, a látóhatárom 50 cm, füles a fejemen, úgy, hogy napi 8 órában a kezeim a billenytűzetet és az egeret érintik csak. Ez az egyetlen silány kapcsolatom a valósághoz. Nem érzek hideget vagy meleget, szelet vagy napsütést. Nem nézek emberekre, az asztalomon korhadó kis növény a hozzám legközelebb lévő élőlény. Hazafelé rá kell erőltetni magam, hogy ne nyomkodjam a telefonomat, amint a pirosba érek, mert nem bírom elviselni, hogy 1-2 percig nem történik semmi. Szeretnék megint 3Dben élni egész nap, mert nem hiszem, hogy ez így egészséges. Én nem kivándorlok, nincs semmi bajom a rendszerrel, nekem nagyon sok mindent megadott. Nem történt az életemben semmi komolyabb trauma, ami elöl menekülök. A munkahelyem egyébként kimagasló a maga nemében, csodálatos helyen van, barátok vesznek körbe, a főnököm zseniális, de ez nem változtat a tényen, hogy még mindig a monitoromat kell néznem egész nap. Szóval lássuk, hogy kell kiwit szedni. ( Tisztában vagyok azzal, hogy 3 hét után, vissza fogom sírni a kényelmet, de esküszöm, hogy ha ez történik, akkor azt be fogom jelenteni a blogon.)"