Arra ugyan számítottunk, hogy Új-Zélandon más dimenzióba kerülünk, de az minket is meglepett, hogy ennyire elvesztjük az időérzékünket. Konkrétan fogalmunk sincs, hogy milyen nap van, arról meg főleg, hogy milyen dátumot írunk. Persze ez az utazás velejárója, szóval nem kell ettől megijedni, inkább hozzá kell szokni. A legjobb az volt, amikor egy hozzánk hasonló utazó tőlünk kérdezte meg, hogy hányadika van. Egy ideig hárman néztünk bambán egymásra, majd a fényképezőgép dátum kijelzője mentette meg a helyzetet.

Ahhoz is hozzá kellett szoknunk, hogy nemhogy az előttünk álló hetet, de sokszor még az aznap délután programját sem tudjuk. Ilyen az, amikor az ember kilép a mókuskerékből, a megszokott hétköznapokból és nekivág az ismeretlennek. Úgy érzem, hogy rugalmasabbak lettünk és talán ez a tulajdonságunk megerősödik annyira, hogy amikor hazamegyünk, akkor is legalább ennyire rugalmasak leszünk. A New Zealand Breakfast teámat kortyolgatva már nem a délutánon, vagy a jövő héten gondolkozom, hanem a jelenre fókuszálok, mert azt mondják, a boldogság jelen időben "történik".