Waiheke egy kis sziget nem messze Aucklandtől, csupán 35-40 percet kell kompozni a belvárosból. Az autós komp kicsit hosszabb és drágább, ugyanis az egy órás útért még új-zélandi dollárban is sokat kérnek el. Azonban szerencsére sikerült szuperakciósan 150 dollárért, azaz nagyjából 30 ezer forintért oda-vissza jegyet vennünk két fő részére és az autónak. Igen, itt ez az ár számít szuperakciósnak. 

Waiheke a Déli Sziget nyugodtságát idézi, amit talán a legjobban azzal lehetne érzékeltetni, hogy a megérkezésünkkor ez a tábla fogadott: "Slow down, you are here". A sziget maga dimbes-dombos, teli borászatokkal és túra útvonalakkal. A szép strandok, a hangulatos kis ösvények, a kevés ember hatására már majdnem hatalmába kerített a Déli Szigeten megtapasztalt nyugalom, de az újonnan kapott munka átvariálta a dolgokat. 

Waiheke előtt pár héttel pont azt mondtam Zsuzsinak, hogy mekkora élmény lenne komppal munkába járni. Végül összejött és három és fél hétig minden nap a kompon gyönyörködhettem a napfelkelte és a naplemente látványában. Persze sok pénz és sok idő elment emiatt, azonban az élmény tényleg megfizethetetlen. Furcsa volt, hogy a három és fél hét alatt rajtam kívül csak pár embert láttam fotózni, illetve a látványban gyönyörködni, de nagyon igaz, hogy könnyű a jóhoz (és a rosszhoz) hozzászokni, ráadásul az ingyen wifi sem segített ezen. 

Waiheke szigetén nincs vezetékes víz kiépítve. Minden háznak saját tartálya van, ami a tető segítségével gyűjti össze és tárolja az esővizet. Egy szárazabb hét végén igencsak spórolni kell a vízzel, ilyenkor aztán örülünk az esőnek, az állítólagos rossz időnek. Mert nekünk az eső is jó idő volt, az eső azt jelentette hogy lesz mit innunk, lesz mivel főznünk és az eső volt az, aminek köszönhetően még zuhanyozni is tudtunk. 

Egyik nap elég nagy viharra ébredünk, az erős széltől mozgott az egész faház. Egy ideig fel se tűnt, hogy nincs áram és csak felkelés után döbbentünk rá, hogyha nincs áram, akkor bizony víz sincsen, mivel ekkor nem működik a szivattyú, ami a tartályból a csapba viszi a vizet. Korábban már volt arra példa, hogy több napig ilyen körülmények között éltek a szigetlakók, de szerencsére most csak pár óráig tartott ez az állapot. 

Utazásaim során mindig megerősítést nyer az, hogy számtalan dolgot adottnak veszünk a hétköznapokban és csak akkor kezdjük el ezeket értékelni igazán, amikor egyik nap valamiért nem úgy működik minden, ahogy általában szokott. Nem kell a világ legszegényebb országaiba utazni ahhoz, hogy a vizet, az áramot, az ételt, a fűtést jobban értékeljük, mert itt a világ egyik leggazdagabb országában is sokat lehet tapasztalni, tanulni. A legjobban alulértékelt dolog Budapesten talán a tömegközlekedés, pedig a fővárosunkba látogató legtöbb külföldi nagyon meg van vele elégedve. Európai és amerikai nagyvárosokban tapasztaltak után kezdtem úgy igazán megszeretni a budapesti közlekedést, de Auckland után azt hiszem minden buszra, villamosra, metróra szállás óriási élmény lesz, a futárról és a bubiról nem is beszélve.