2017. július 11.

2 megszűnő, 1 el sem induló fapados járat Budapestről

Az utóbbi hónapokban hozzászokhattunk, hogy a diszkont légitársaságok (főleg a Wizz Air és a Ryanair) egymás után jelentenek be újabb és újabb útvonalakat. Ez a tendencia valószínűleg folytatódni fog, de most sajnos járattörlésről kell beszámolnom. 

EASYJET - VELENCE
Október végéig szerepel a menetrendben az easyJet velencei járata. Elvileg lehet, hogy csak járatszüneteltetésről van szó, tehát lehet, hogy jövő márciustól újraindul az útvonal. Addig is ott a Ryanair Velence (Treviso) reptérre közlekedő járata. 

RYANAIR - LVOV
Az ír diszkont légitársaság tegnap jelentette be, hogy mégsem indítja el ukrajnai járatait, ezáltal a korábban beharangozott Budapest - Lvov járat sem lesz elérhető. Természetesen teljes visszatérítést kapnak azok az utasok, akik már megvették a jegyüket erre az útvonalra. 

NORWEGIAN - LONDON
Október végéig szerepel a menetrendben a Norwegian londoni járata. Talán ez a legfájóbb járatbeszüntetés, persze nem azért, mert nem lenne elég alternatíva Londonba utazni: a Wizz Air, a Ryanair, az easyJet, a Flybe és a British Airways is igen nagy járatszámmal repül a magyar és a brit főváros között. Az igazi ok, amiért nagyon sajnálhatjuk, hogy ez az útvonal megy a lecsóba az az, hogy a Norwegian egyre több hosszútávú fapados járatot üzemeltet Londonból és az ezekre való csatlakozási lehetőség szűnik meg. Persze elképzelhető, hogy télig megszületik a Ryanair-Norwegian egyezség és akkor a Ryanair járatairól átszállhatunk a Norwegian hosszútávú járataira (pl: New York, Boston, Miami, Las Vegas, Los Angeles, Seattle, Singapore, Bangkok, stb). Meglátjuk.